A pásztorfurulyakészitő mühelyem több mind 10 éves multra tekint vissza, arra az időre, amikor még nem volt könnyü egy ilyen hangszert szerezni. El kezdtem együttmüködni Görgény völgyi mesterekkel, ahhoz, hogy el érjem a 440-es hangolást, és a sip és hangzás minőségén javitsak. Az elején magam részére és örömére gyártott hangszerek másoknak is meg tetszettek, igy lett ebből egy folyamatos műhelymunka. Nem hagyom ki a mai napig az eredeti mestereket, ők szolgáltatnak nyersanyagot, és velük közösen fejlesztem a modelleket.
A megmunkálási eszközök is egyediek, mivel nem használunk nehéz asztalosgépeket, mind az esztergapad. Sokak számára ez elképzelhetetlen, hogy egy ilyen hangszer, hogy állitható elő, de erre sok évszázados gyakorlat van, ami Görgény völgyén fenn maradt. Tudtommal ez az egyetlen… Ujabban be vontam kis kézi szerszámgépeket, és a fúrógépet is. Ez viszont nem változtat a technika jellegén
Sajátosságuk, a fehér, vagy világossárga szin, az anyag miatt, amit nem szinezek. Ez lehet bodza, kutyabenge, kőris, akác, sőt néha mogyoróbol nagyszerü tilinkák lesznek. Az ujabb szériákat hangszerlakkal, shellak, kezelem, ez sokat dob a hang minőségén. Szintén jellgzetes vonás, hogy nincs minta rajta.
Modelleim:
Pásztorfurulyák, növekvő sorrendbe: D, C, A, G, F kisfurulyák valamint az oktávval mélyebb D, és C
Kavalok: E, D kiskavalok, inkább gyerekek számára, valamint C, H, A, G ezb utóbbit nem mindenki fogja le, mert 80cm fölötti
Ezen kivül pedig tilinkák
A furulyákat áruba bocsájtó hangszerkészítök, több féle módon készítenek hangszert. Az eszköz tárat nézve két csoportot látok, kézi és gépi elkészítési módot. Az ősi kézi elkészítési mód ma már tisztán nem létezik, főleg, mivel piacorientált, néhány folyamatot mindenképp gépesítenek. Ellenben aki ebből indul ki, az teljesen más eszköz tárat, fa anyagot, használ mind as teljesen gépesített változatok. Be lehet vonni fúrógépeket, gyalugépeket, csiszolókat, az eszterga gép teljes ki kerülése viszont az ősi kézi technikát feltételezi, melyet minimálisan meg motorizál a mester, a munka hatékonysága érdekében.
Sokak számára ez elképzelhetetlen, hogy egy ilyen hangszer, hogy állitható elő,csúcsfelszerelés nékül, de erre sok évszázados gyakorlat van, ami Görgény völgyén fenn maradt. Tudtommal ez az egyetlen… A használt nyersanyaganyag mindig olyan fa kell legyen, aminek a belsejét cigányfuróval meg lehet furni, tehát puha a közepe. ez a puha közép vezeti a cigányfúrót, eztért enyhén görbülő anyaggal is jól lehet dolgozni. Az eszterga hiányát a görbekés pótolja, amivel jól le lehet szedni a külső rétegről a fölös anyagot. Száradás után a sipvágáshoz és a modellnek megfelelő lyukfurráshoz sajátos késeket használnak a Görgényiek, nagyon jól használható.
Az eszterga gép bevonása viszont már teljes gépesítést feltételez. Ki kerüli a kézzel gyártás apró esetlenségeit, sokkal pontosabb és nagyon kemény tömör testű hangszer fák bevonásának nyit lehetőséget. A hangszerek minősége nem föltétlen jobb, de a munka hatékonysága mindenképp. Ugyanakkor a gépek az elöállitási költségeket sem nagyon tartják lent.
……..
A pásztorfurulya, nálunk, a Kárpát-medencébe élő pásztor népek egyik kedvelt hangszere volt évszázadokon át. Ma már egyre kevesebben használják. Ezt a hangszert a pásztorok, maguk, tapasztalták ki, használata nem egységes. A pásztorfurulya legközelebbi rokonai, a kaval és a tilinka, melyek használata hasonló, és együtt egy egységes fúvóshangszer kultúrát teremtettek tájainkon.
Hang skálája dúros, alacsony tercen és szeptimen alapszik, ez természetes velejárója a hangszernek, bizonyos játékstílusok ezt kiküszöbölik, mások így használják. Régen nem hangolták pontos hangra, ezért nem mindig volt használható fix hangszerek mellett. A hangszer két és fél oktávja különböző fúvás erősséggel érhető el, a 2. oktávot erősebben, a felső kvintet még erősebben kell megfújni.
Átlagos hossza kb. 28- 45cm között van, a használt modellek nagyjából ebbe férnek bele, de vannak kivételek is. Sok Gyimesi furulyás szereti a nagy testű furulyákat, a szép meleg hangja miatt, ezért becsülete van a nagy D furulyának, és a mélyebb C-nek is, Ez el érheti a 60cm hosszúságot, amin már nem olyan könnyű a lyukakat be fogni. Szintén ezt a hosszúságot a félenfuvók is el érték .A logón szereplő hangszer például egy régi gyimesi „darab”, hossza el éri a 60cm-t feltételezem, hogy a mólt század,XX.-ik, elején készülhetett.
A hangszer testét felül a síp határolja. A dugós típusú síp egy légoszlop vezető résszel, aknával, kezdődik. Az aknát belülről a dugó határolja, kívül a hangszer teste. Az akna a levegőt egy nyelvre fújja, itt keletkezik a hang. Ezt követi egy hat lyukú közép rész. A belső furat henger alakú, kivéve az alsó lyuk alatti néhány centit. Ez belülről el vékonyodik, így lesz az a szűkület, amit a görgényvölgyi terminológiába a hangszer seggének hívnak.
A hangszer rezonáltatásának fontos eszköze a síp. A vidékünkön többféle síptipus volt elterjedve, amit két nagy csoportra osztottam: dugós, a ma elterjedtebb, és dugó nélküli, amelyet a szak irodalom peremfuvásnak hív. A Gyimesiek félenfúvónak hívják, én ezentúl ezt fogom használni „szakkifejezésként”, Ambrus Fülöp tiszteletére,akitől ezt a szót először hallottam, és aki értékes információkkal látott el ez ügyben. A dugóval el látott furulya sípjainak is van néhány változata, ezeket tájegységenként meg különböztetjük, ezekből magyar nyelvterületen a somogyi, mely egy kissé eltérő tipus is egyben, valamint a felvidéken használt furulyák szintén más épitésü dugós síppal vannak el látva.
És mégis…. nem szabad meg feledkezni a félenfúvórol sem. Merthogy ez a síp is egy önálló életet ad a pásztorfurulyának. Persze ezt első sorba magamnak mondom, merthogy ez nekem is „későn esett le….” Két dolog vezetett el addig, hogy komolyan vegyem ezt a sípot, mind Kárpát medencei örökséget, az egyik Ambrus Fülöp volt, egy nagyon értelmes, logikus, megbízható mesélő emberke, aki el mondta, hogy az ö nagyapja, ráadásul Csíkszenttamási volt, és félenfúvón játszott. Részletesen el magyarázta a sípot, és a hang formálást is, de a neve mindent el mond magától. Fontosnak tartotta ö is meg jegyezni, hogy a hangszer teste nagyobb volt, mind a ma látható dugós furulyák. Később fokozatos megerősítéseket kaptam, hogy ez a síp a régi korokba elterjedtebb lehetett, nálunk is.
A másik, hogy gyakran láttam régi furulyákat, amiket Görgény völgyén készítettek, nagy testűek, és félenfuvók. Az elején nem vettem komolyan, mert a turista iparnak szánt csalásnak tűnt, de lassan ki derült, hogy használták, és egészen jó hangszerek, sőt régiek… E síp ma már egyre kevésbé használt, a visszaszorulásának okait a hangszer készítés fejezetébe fejtegetem.
…..
A Pásztorfurulya a hegyektől a vásárokig. A két síptipus sorsa…
Az embereknek hatalmas igényük volt a csendben megszólaló szép tiszta hangra. A mai embernek nagyon nehéz meg érteni, hogy mennyire más lehetett csendbe élni, amikor itt minden utca sarkán bömböl valami a fülébe. Ez az oka a mai ember zene iránti tiszteletlenségének, sőt ellenreakciójának is. Az áram, tranzisztor és a hang rögzítés felfedezése előtt, az élő zene egy kuriózum volt, egy ritkaság, amire hajlandó volt a falu apraja nagyja összegyűlni, ez ma is így van, és minden utolsó porcikájával rá hangolódni a ritka eseményre (ez már viszont nehéz a mai embernek …)
A két síptipus sorsa…
És nézzük meg ezt a helyzetet a pásztorfurulya két síptipusa , a dugós és félenfuvó szempontjából. (lásd. általános ismertetés) Ha a pásztor magának keszit hangszert, akkor el döntheti, hogy a sípját milyenre faragja. A félenfuvás elég nehéz technika, sok ügyességet és gyakorlatot feltételez. A pásztorembernek mindebből van bőven, ráadásul egy ilyen misztikummal elő állni a falu szeme láttára, még büszkeség is. Fülöp bácsi is nagy büszkeséggel beszélt a félenfuvós nagyapjáról.
A régiek a furulyákat legtöbbször maguknak készítették el, az állatok és a természet mellett élő ember szabadidejébe ilyen és ehhez hasonló játékokat faragott magának. A furulyák követelménye, a középkori hangszerekhez hasonlóan, hogy önmagukhoz viszonyítva pontosak legyenek. Persze ez is relatív fogalom, mert a zenekari kíséret nélküli furulya apró eltéréseket mutat a hang rendszerébe, mely önmagába nem vevödik észre. Szintén a pásztori kreativitás eredménye, a tilinka, melynek elkészítését már tárgyaltuk.
Ahogy tapasztalatom, és az elmondottak alapján rekonstruálni tudtam a helyzetet, úgy tűnik, az idők folyamán a furulya készítését át vette egy pár erre specializálódott falu, vidék, vagy személyek, akik rá jöttek, hogy igény van az általuk készített hangszerre, és meg próbálnak „fütyülve pénzt csinálni”. Így jelent meg a piacokon az eladó pásztorfurulya, azoknak a lusta pásztoroknak a hangszere, akik nem voltak hajlandók meg tanulni a kifaragását, vagy nem volt idejük a gyerekeiknek egy hangszert készíteni, amire majd később unokáik is büszkék lehetnek.
Így ki alakultak a vásározó pásztorfurulyakészitők, akik már egy más életformát képviseltek, nagy tiszteletnek örvendtek, ha megjelentek egy furulyázó faluba, és valószínűleg nagy előrelépés volt a hangszer hagyományában is. Az egyik előnye az lehetett, hogy a falu lakossága könnyebben tudott egyforma furulyát vásárolni, mind ha mindenki magának faraggatta volna a havasokba. Ha egy embertől vásárolják, és jól össze próbálják, akkor ugyanazon ember modelljei, ugyanazon eszközei alól, csakis egybeszóló furulya jöhet ki. Azt is tapasztaltam, hogy egy furulyakészitő falu egészében mennyire ragaszkodik a jól bevált modellekhez. Ennek is egyik oka, hogy hosszú távon egyforma furulyák jöjjenek ki a „szalagról”.
Ez persze nem zárta ki az otthon maguknak furulyát készítő ezermester tipusu emberek ügyeskedéseit, főleg, hogy a makacs székely a mai napig nem ad ki pénzt valamiért, amit ő is el tud készíteni… Csángó földön is nagyon sok saját készítésű furulya kerül elő, ez a készítő büszkesége is, ilyenkor. Egy igazi furulyakészitő, furulyás, egy leszerelt WCcsöbe is egy pásztorfurulyát lát, és meg menti a kárhozattól. Ugyanakkor nagyon sok jó furulyás, ma már nem pásztorkodó ember, hanem „normális” polgári életet élő, „derék” munkás ember, és inkább pénzért vesz egy jó furulyát, ami megbízható, ahhoz, hogy gyermekkorából hozott hajlamait ápolgassa vele. A mai adatközlőinknek nagyjából ez a helyzete.
Amikor az ember már nem magának gyártja, esetleg szeretné, ha gyereke gyakorolna rajta, akkor hajlamosabb dugósra képezni ki. Nem beszélve a vásárosokról, akik tudták, hogy az a réteg aki nem képes magának hangszert gyártani, az a félenfuvással is hadilábon áll. Így ők, ha gyártottak is, csak elvétve. Ez lehet az egyik oka, hogy ez a fuvástechnika ennyire visszaszorult, szinte ki veszett. A másik talán az idő felgyorsulása, mely a falusi közösségekre is ki hat, és nem jut idő nehéz technikák elsajátítására.
……